Régen láttam rövid hírben annyi figyelemreméltó megállapítást, mint a főpolgármester hajléktalanokkal kapcsolatos legutóbbi nyilatkozatában (M1 Ma reggel), melyet online is olvashattunk. Ugorjuk át a politikai vádaskodást, melynek célpontja az MSZP és a DK volt, mert sajnos ma hazánkban a szegények és elesettek védelmezésével nem lehet szavazatokat begyűjteni. A szájkeresztények részvéte pedig legföljebb a személyes, és nem a hitbéli érintettség míján támad fel.
Elgondolkodtam, ha ilyen ütemben süllyedünk a múlt bugyraiba, túlmerülhetnénk közelmúltunk szennyesén, és pártállástól, felekezettől függetlenül példát vehetnénk a mi Teréz Anyánkról, Szent Erzsébetről, aki a legenda szerint egy leprást fektetett a családi ágyba, hogy Jézus tanítását méltóképpen megélhesse, mert Ő így tanított;
„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám…Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt. 25:34-36, 40) A teljesség kedvéért -ahogy ma mondanánk- az már csak a bónusz, hogy a takarót dühösen felrántó férj, az isteni kegyelem folytán, a megfeszített Krisztust látta a leprás helyett.
Budapest legelső embere, -tán effélékre gondolva- azt mondta (figyeljenek a fogalmazásra!): "A főváros milliárd körüli összeget szánt az ellátóhálózat bővítésére". A fenti idézet tehát abszolválva. De akkor mi a legfájóbb ezeknek az embereknek -akik önhibájukból, vagy anélkül- kerültek ebbe a reménytelen helyzetbe, és élelemmel szállással kínálja őket a hatalom Tarlós és a kis kocsis személyében? Szerintem az emberi méltóság elvesztése, mert ahogy II. János Pál magyarázza az Evangelium Vitae-ben: Az élet, amit Isten az embernek ad, ajándék, mellyel Isten a teremtményt önmagából részesíti. Minden embert! És nem mi adjuk át a nyerteseknek a kiérdemelt medaillont!
Mielőtt a kommentekben felém sziszegné valaki a mindent jótékonyan beborító: alkoholisták! -lepedőszót, azt válaszolom: lehet,-is, de az biz' betegség, és a lényegen semmit nem változtat. A kivezető út nem könnyű, és nem biztos a Dickens által a Nicholas Nickleby című regényben megírt Newman Noggs-i út, ahol a lecsúszott, alkoholista a regény végére megbecsült, tisztes öregúrrá alakul át (new man: új ember).
Szent Jakab gyönyörű levelében, arra figyelmeztet, hogy Isten nem személyválogató: "Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát az Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik? 6Ti mégis lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok zsarnokoskodnak fölöttetek és hurcolnak benneteket a bíróság elé?
Ez az én megközelítésem, de bárhonnan bárkiét elfogadom és tisztelem, aki az emberi humánum felől közelíti meg a problémát és próbál segíteni. Az orwelli, aluljárók hajléktalanfekhelyeit mukaterületté nyilvánító, a többség érdekeiről gondoskodó hablatyolás, lila ködöt enged az agyamra!
Nem érintettem még a szőke hercegnek, az árulkodó-ombudsman, -belőlem komoly aggodalmat kiváltó-kiszólását, valamint az Alkotmánybíróság ítéletének lefikázását, ami, a százezrek által pajzsra emelt, és onnan már régen leejtett főpolgármesterünknek nem felettese!
Csak a legnagyobbak képesek életüket a szegények és legelesettebbek szolgálatába állítani! De ugye az nem mindegy, hogy miben vagyunk a legnagyobbak?
