Aki bújt, bújt, aki nem, nem. Megyek! Mendemondák szerint ez a kedvenc társasjátéka a gigaminiszternek, miközben jóarcokat keres. Értette ő, nagyon is, hogy elődje az élemedett, addig-ameddig neves professzor, azért repült vissza a helyi rétekre, mert túl önállóan kezdett működni az agya -szegény, anatómusként a központi idegrendszert kutatta- és mint afféle művelt ember, szerette a zenét, ebből következett, hogy önállóan akart dönteni az Operaház főigazgatói posztjáról. A Kedves Vezető (Kávé) felvonta a szemöldökét, így a helyébe léphetett -a relativitás elméletét figyelembevéve- ifjúnak nevezhető titán, Kávé lelki gondozója. Gyorsan megbarátkozott állami titkári pozícióban lévő beosztottjaival; a Símaarcúval, aki egy nyár alatt úgy kisöpörte, összevonta és összekeverte a magyar egészségügyet, hogy a nyaraló újságírók és ellenzéki politikusok észre sem vették. Sokuknak még mindig nem esett le a tantusz, hogy a másik beosztott; a retusált Vaslady, csak a szomszéd partitúrájából dolgozott, amikor GyEMSZI helyett Klébersberget alkotott, és egy akolba terelte az iskolákat, mint Szöcske a kórházakat. És itt utalunk vissza nyomozásunkban az anatómus zenei vonzalmára, aki szerzőnek hitte magát, pegig a mester nagyságrendekkel feljebb ihell. Ezért nem jelent problémát a Szőcs-Hoffmann csere, és ezért kapaszkodik oly sikeresen a mindent végrehajtó egészségügyér. Nem akarjuk állítani, hogy a NEFMI-ből nemesült EMMI ipi-apacs kinevezési gyakorlata, nagyon sikeres, de az biztos, hogy a jóarcok nem akarnak összejönni. (A tragédia maga a rendőrség dolga, de az Istenért, írjuk már úgy; feleségét és ismerőseit félrevezette, mert a látszat az volt, hogy példás családi életet élt. Mert ugye a család mellett 6 éve létező barátnő még a szájkeresztény Magyarországon sem példás.)
Tudvalevő, hogy a miniszter is ember, csak persze nagy e-vel, így a düledező és adósságban úszó egészségügy, a hahótázó diákhalacskákkal bosszantó oktatásügy, a nullára leírt szociális ágazat után sikerekre vágyott. Az ingoványos vezető tisztogatási műveletek helyett állami medallionokat kívánt osztani, március idusán, a nép ujjongása közepette. De szegényt a fránya beosztottak nem/félre tájékoztatták és így eshetett -a legenda szerint- hogy nyakbavaló nem méltó mellkason ékeskedett. Illetve akadt ott még vitatható kebel, (bár nem vagyok biztos benne, hogy e szó nemcsak a női, le-fel pihegő testrészt illeti-e meg) és akkor a lantos nem biztos, hogy örül neki. Nem is beszélve a harmadik előbukkanóról, aki a kisértő közelmúlt fanfárosaként Krisztust is lefújja a megváltásunkra magaválasztotta keresztről. Az első díjazott áldásos hatására fél délután összejött egy szakasztónyi visszaadott Táncsics-díj, és két szakasztónyi nemzetközi botrány. A miniszter visszahökölt, hátra, illetve lefelé mutogatott. De Kávé valószínüleg figyelmeztette, hogy állandó háborúban állunk, és amit tett, az majdnem kapituláció, pláne ha az ötlet a legmárkásabb kávéfőzőből gőzölgött elő. A lelkész tudata mélyére hatolt, és legott kioktatta az amerikai nagykövetet, de oly sután, hogy az már szabotázsnak tűnhet. Az USA-ban ugyanis a méltatlan jelölt idejében lekerült a kitüntetettek listájáról. Az információ és az intrika hatalom, az előadás folytatódik..még.
