A háromszoros választási vereséggel jól elverte rajtunk a port a Ludas Matyi jelmezbe bújt pocakos Döbrögi, és erre nem mentség, nem magyarázat a többszörösen megbuherált választási rendszer, ehhez kellett a -nem magunk választotta- demokratikus ellenzéki pártkorifeusok aktív közreműködése is. Az i-re a pontot -Mesterházy, Tóbiás, Bajnai, Szigetvári, Juhász, az avassága miatt lejárt Gyurcsány, és -a más kezéből etetett- Schiffer tették fel azzal, hogy nem voltak képesek felfogni történelmi felelősségüket a demokratikusan működő Magyar Köztársaság helyreállításáért való küzdelemben, vagy legalább a demokrácia pislákoló fényének megőrzésében. Kik azért, mert személyükben alkalmatlanok, kik azért, mert múltjuk stigmái ezen a távon lemoshatatlanul hozzájuk tapadtak, kik azért, mert alkalmasnak tűnő háttéremberből túl előre pozicionálták -agresszivitáson túl mást nem nyújtó- önmagukat. A parlamenti, a függelékként lezavart Európai Uniós, majd az önkormányzati választásokon is kubatov-legényekként akadályozták meg a sikeres demokratikus ellenzéki összefogást, sőt, ami még rosszabb, a finálé közben kezdték el játszani a nyitányt. Azóta is naponta teszem fel magamnak a kérdést, hogy spontán lehettek-e ennyire bal''szok, vagy sajátságos, sanda politikai céljaik (nem elkopni, másikat likvidálni, stb.) elérésénél semmi nem volt fontosabb számukra. Habonyizálni azonban már kávéi magasságokban, pardon mélységekben tudnak, úgymint; megbukott az összefogás, bebizonyosodott, hogy nem kell ez a választóknak. A fő, hogy kukorékolhat tovább minden kiskakas a maga szemétdombján.És innen üzenjük, egyik demokratikus ellenzéki pártnak sem adtunk semmilyen "felhatalmazást", pusztán latolgattuk a nemlétező esélyeket, és nem akartunk otthon maradni, mint a torkiglévő és apatikus többség.
Aztán, amikor már ránk zárult a Mikola által megjósolt betonszarkofág, valahonnan a távolból hangok szűrődtek be a réseken. Úgy, mint anno az Európai Parlament által elfogadott Tavares-jelentésnél, melyre a "több tiszteletet a magyaroknak" volt a válasz. Kávé, vak dühében, -mert persze pontosan tudta, hogy nem a magyaroknak, hanem kormányának, sőt személy szerint neki magának szól a kritika- még Merkel "kezébe is beleharapott", amikor az a demokrácia ösvényére akarta szelíden visszaterelni a néppárti miniautokratát. Másodszor Kávé már óvatosabb volt a merkeli, milánói zártkörű dorgálás után -a választások idején- széles vigyorral, tánclépésekben hagyta el a tárgyalótermet, mintha a német kancellár dupla kindertojást adott volna neki. Azért érdemes ezt felidézni, mert a demokrácia védelmében fontolgatva cammogó Brüsszel mellett új szelek nyőgetik Kávé illiberális őrnaszádját, és a védekezési technika is a régi, csak most a számonkérő következetesebb és aktívabb. Először az amerikaiak utóbbi negyedszázadának legnépszerűbb exelnöke, Bill Clinton, pénz-és hatalommániásnak nevezte Kávét, majd a regnáló elnök, Obama is beszólt a budai vár új urának. Beszédében Amerika első embere a civil szervezetek támogatásának fokozását ígérte a "Clinton Globális Kezdeményezés" elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán. Orbán Magyarországát együtt említette a legnépnyúzóbb rendszerekkel, ahol ipari méretekben folyik a megfélemlítés és a civil-szféra ellehetetlenítése. Nagyívű beszéde összecsengett a tallini beszéddel, melyben Amerikát a demokrácia és szabadság védelmezőjeként aposztrofálta. Egyebek mellett több támogatást igért a Varsói Nyilatkozat alapján szerveződő, 106 tagországot tömörítő, Demokráciák Közössége elnevezésű kormányközi szervezetnek, mely a napokban kezdeményezte Kávé illiberális birodalmának kizárását soraiból. Clinton és Obama beszéde értő fülekre talált idehaza. Mondhatnánk, hogy mókásak voltak az appartcsikok válaszai, ha nem lenne ránk nézve ilyen tragikus az egész. Szijjártó Kulipintyó Péter azt találta mondani, hogy Clinton rég járt Magyarországon, G. Fodor Gábor megrótta Obamát, rossz tanácsadói és elveszett realitásérzéke miatt. Az amerikai-magyar kapcsolatok még az átkosban sem voltak olyan mélyponton, mint most, szövetséges státuszunk idején, hála pártunknak és kormányunknak.
De a java még csak most jött. Bombaként robbant a hír, hogy az USA megvonta a beutazási lehetőséget hat kormánytisztviselőtől, illetve lehet, hogy kormánytagtól, korrupció miatt. A részleteket azért nem ismerjük, mert az amerikai törvények szerint az érintetteket értesítik, és nem a sajtót. Az itthoni reakció észveszejtő volt, egyrészt a kitiltottak lármáztak, másrészt a kormány -a szokásos megelőző csapással- eltaktikázta magát. A diplomaták gyöngye, Péter -a kunyhós- neveket és bizonyítékokat követelt, amiről persze jól tudta, hogy lehetetlent kér, ahogy azt is tudta, hogy nem gyanúról, hanem tényekről lehet beszélni, ha az amerikai külügy, Obama jóváhagyásával, ilyet meglép. Még a jónép is tudja, hogy dugig vagyunk korrupciógyanús ügyekkel. Áfabotrány, trafikmutyi, takarékrablás, földpályázatok az elmúltnégyév termései, és ezek csak a nagyobbak. És most nincs mód lapítani. Várható volt, hogy előbb-utóbb megszólal Horváth András is, a NAV botrány kirobbantója, aki egykori NAV-szakértő, és még tavaly állt elő azzal, hogy sokmilliárdos áfacsalás-sorozat zajlik Magyarországon. Most a Népszavának mondta el, hogy hogyan képzelhető el az adóhatóság érintettsége ebben a botrányban. Majd az Egyenes Beszédben konkrétan megnevezte a Buge nevű amerikai étolajgyártó céget, melynek korrupciós megkörnyékezése -az ő tudása szerint - legfelsőbb kormánykörökhöz kötődik. Horváth furcsamód, vagy nagyon is taktikusan, csak Kávét próbálta fehérre mosni, és már azon sem csodálkoztunk volna, ha elárulja, hogy a Legfőbb Vezető óvodásjele a Nemtudomka volt. És ha már az óvodásjellegről esett szó, érdemes itt is megemlékezni az appartcsikok: Tónika és Tomika csúcsteljesítményéről, hisz a magyar már csak ilyen vicces fajta. Vajon ki sír és ki nevet a végén?
