Karácsony közeledtével nemcsak a már megvásárolt és még megvásárlandó/elkészítendő ajándékokat kell számbavenni, hanem illik az ember lelkét is felkészíteni a nagy napra, a Szeretet Ünnepére, a Megváltó születésére. Elgondolkozni a Mester szavain a törvénytudók előtt, amikor megkérdezték Tőle, melyik a legfőbb parancs, amire így válaszolt;
1.Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!
2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" (Mk 12,30-31)
Búcsúbeszédében Jézus pedig "új parancsot" adott nekünk:
"Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" (Jn 13,34)
Világos szavak, világos tanítás, egy káprázatos élet mindennapjaival, csodáival és Jézus kereszthalálával hitelesített életút. Azért vált emberré a Mindenható, hogy az isteni miliöbe emelje a felebaráti szeretetet, hogy megmutassa, az Istenszeretet emberszeretet nélkül pusztába kiáltott szó, üres malaszt csupán. Milyen egyetemes, mindenkit felemelő, senkit meg nem különdöztető, élethosszon át nemesíthető feladat ez mindenki számára!
Ehhez képest a történelem folyamán oly sokszor, napjaink politikai Magyarországán pedig folyamatosan megcsúfolják a legfőbb tanítást. Fakeresztek állítása közben ordas eszméket hirdetnek, vagy szemforgató ájtatossággal nyomulnak az oltárkendő alatt a szószék politikai hasznot hozó mikrofonja felé.
Évek óta motoszkál bennem a kérdés: Miért kisdedként született Jézus, miért vesztegetett el annyi évet a gyermeklét megélésével? Mostanáig a válaszom az volt, hogy a teljes emberlétet akarta isteni dimenzióba emelni.
Ma már tudom, hogy tévedtem, a földi lét alatt egy személyben volt jelen a valódi Isten és a valódi ember, és ez utóbbi legalább 30 évig nyugalmat keresett korának írástudóitól, politikusaitól, a madárlövöldöző, álszent, más tollaival páváskodó semjénektől, a Szűzanya létében bicskáját mindig kicsorbító katolikus-református kedves vezetőtől és korabeli mamelukjaitól.
