Ma már nem tudjuk biztosan, hogy Salamon ie. 900 körül, vagy Ehnaton kortársaként ie. 1300 körül élt. Egyes Petőfi sírhelyét is kutató magyar tudósok azt is hirdetik, hogy az a bizonyos bölcs salamoni ítélet sem egészen úgy volt, ahogy az eleddig hittük. Mi az új verzió? Én így hallottam:
Salamon király éppen ítéletet hirdetett az eléje járuló két nő ügyében, kik közül az egyiknek gyermeke éjjel meghalt, mert anyja álmában agyonnyomta, a másik anya szintén újszülött gyermeke ép és egészséges volt. Az első asszony a gyermeket magának követelte, mondván, hogy a házban csak ketten tartózkodtak, és a másik nő kicserélte a gyermekeket. Salamon az Úr sugallatára bölcs itéletre készült; elhatározta, hogy parancsot ad a síró gyermek kettévágására és majd az igazi anya könyörgésével, sírásával igazolja, hogy övé a gyermek, míg a másik irigy, bosszúállónak az ítélet közömbös lesz.
Ekkor történt a baj! Megjelent Salamon mellett Sába királynője, aki tömjént, mirhát, selyemszövetet és szoros szövetséget (nagyon szoros, egészen az egybeolvadásig) igért a megigézett férfiúnak. A megbódult Salamon elfelejtette leállítani a kivégzést, így a gyermek meghalt. Nem is nevezték többet bölcs Salamonnak! Én nem hiszem el, és utólag is az eredeti változatnak drukkolok!
"Szájával rontja meg a képmutató felebarátját; de az igazak a tudomány által megszabadulnak" (Bölcs Salamon példabeszédeiből)