Irreális volt a régi történet, amikor ie. 950 körül a filiszteusok drabális hősét legyőzte a kis pásztor, a Saul király mellett hárfázó Dávid. Mondhatjuk, hogy irreális, de azt is, hogy közvetlen isteni beavatkozás kellett hozzá, ami ugye nem elvárható, csak megtörténik.."Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok" - mondja az Úr. (Ézsaiás 55:8)
A mai magyarországi abszurdban két tehetséges színházcsináló küzdött, nem egyenlő esélyekkel, és nem egyenlő erkölcsi jogosultsággal. Dávid alkotókedve és ereje teljében létrehozott valamit, amit hazán innen és túl is elismert a szakma és a közönség, műhelyét Nemzeti Színháznak nevezték. Góliát másképp látta a világot, és megkívánta ami nem jog (mert az ugye látjuk, hogy csűrcsavar) hanem erkölcs szerint nem illette meg. Övé volt már a debreceni Csokonai Színház direktori széke, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetése, a Magyar Teátrumi Társaság primátusi helye, és elnökölte a minisztere által kinevezett szakbizottságot, a Színházi Bizottságot is. A tehetséges beregszászi ifjú gerince nem bírta az önként vállalt súlyokat, és tartóoszlopa mellett a legenda szerint jelleme is megroppant. A POSZT székfelrúgós nyitánya után -pláne amikor a rivális minden elvihető szakmai elismerést orra előtt bezsebelt- nem válogatott az eszközökben. Előre győztesként aposztrofálta magát, a stílszerűen színjáték pályázat lezajlása előtt. A bizottságba beültetett saját és a tárca mamelukjai mellett szegény Töröcsik Mari igazi drámát élhetett át, melynek csúcspontja az arcátlan hatalom eredményhirdetése volt, miszerint a győző egyhangú szavazati aránnyal nyert, holott a nemzet szinésznője csak Dávidra szavazott igennel!
Elérkeztünk a görög drámák csúcspontjához, itt már csak a "deus ex machina" segíthet, de ki rendezi majd a darabot, és mikor?
