Gondolom egyetértünk, hogy nem jöhetnek a szürke hétköznapok ezután a hétvége után. Én már régen készültem, idejében figyelmeztettem mindenkit, hogy legyen méltó az ünnep. Jöjjön vissza akár a méltán népszerű Mándoki László, viszont- vagy még inkább plusszbulira, Kávé (Kedves Vezető) tiszteletére, hisz Depardieu is "szerelmet vallott" Putyinnak, és ebből megtanulhattuk, hogyan illik megadni a módit bizonyos nagyon-nagyon nagy magasságokban (nem méret). De az ember hiába beszél, pedig vehettünk volna Cohiba Behike szivarokat a tiszteletére, de azt mondják, ilyen trafikmutyis időben zsenánt lett volna. Nem volt jó ötlet a Hajtás-Pajtással meghozatni egy üveg Henri IV, Cognac Grande Champagne-t (440 millió Ft-ért) sem , mert ugyancsak azt mondják, már készül az alkoholmutyi is. Ami meg már megvan, annak az ember nem szokott örülni, de azt itten nem sorolom fel, egyrészt mert nekem is napi betevőm a 4.0, és tudom, hogy "stille nacht", másrészt nem vagyok én egy Mark Leach. Fogyatkozó barátaimmal arra is gondoltunk, hogy kokárdát kellene kitűznie mindenkinek, de mióta ismerjük a kokárdabáró szomorú történetét, meg azt, hogy kik nyomták a kokárdaviselést éjjel-nappal, azóta ez a bizsuvá alacsonyított hajdan magasztos nemzeti jelkép sem tűnik túl jó ötletnek.
Aztán egy vonat kupéjában valaki nyitva ottfelejtette a HOT legújabb számát -hány ottfelejtett példánnyal találkoztak?- és rájöttem, hogy kevés esélyünk maradt, hogy maradandóbbat alkossunk. Sajnos a heti irodalmi folyóiratnak -keresésem szerint- nincs online változata, így vázolom a vázolhatatlant. Az újság hatodik oldalán a szenátorasszony, a debreceni városúr és a minden lében kétkanál, mikropártvezér, sokpártbanmegbotlott nagyság (csak méret) nyilatkozott. Az egyik a kölcsönkért, felbecsülhetetlen "kisködmönről" mesélt, melyet a szegény ifjú (Kávé) adott hajdan kölcsön barátjának, hogy az a ruhadarab, melyet a kiválasztott a Temetésen viselt, segítsen az oroszok kiverésében (mégha a küldöttséget Horn Gyula vezette is). Itt most nem vesztegetném az időt a pár soros írásmű elemzésével, de kiemelném a mi már akkor is egy ruhát hordtunk üzenetét. A szenátorasszony az ezüstérmes helyezést viszi: a bezárt szobában, legbelsőbb barátok között -persze ki, ha nem ő is- lepergetett férfikönnyekről, a párszemközt sajtókész stílusban előadott antalli végakaratról beszél. Az aranyérmes mindenképpen a liberálisok elnöke, aki boldogan tájékoztaja az olvasókat a helyreállt barátságról és egy focis storyról, amikor a főhős, alias Ünnepelt, szökött katonaként szökdécsel a szántón a fekete Volga elől, hogy láthassa kedvesét, dehogy, tizeneggyét.
A reményvesztett állapotot megint -mint mindig- Kávé oldotta meg. Egyértelműnek gondolom, hogy a nemzet Rozika nénije csak Tőle vehette az ötletet, amikor rezsidalra fakadt, és a mintát a "meghágós nóta" népi rigmusai szolgáltatták. Ha neki sikerült, nekem miért ne? Én is, én is, annyira szeretnék 5db. trafikot, min. 5db. pálinkacsárdát zengeni üde bársonyos torokkal. Sikerült: Viktor a győző,/Bárkit lefőző,/Apropó, ha főző,/Rezsit is ád Ő,/Szeme ha villan,/Gyullad a villany,/Nevét ha hallom,/Imára hajlom,/Dobban a szívem,/Hisz minden sínen,/Ötven láng gyullad,/Szabadság szunnyad.