Ferenc, -a szegények pápája- nagycsütörtökön, beiktatása után röviddel ellátogatott a fiatalkorúak börtönébe Casal del Marmoba, és az ilyenkor szokásos szertartás keretében megmosta a gyerekek lábát. Előtte, beiktatási miséjén az oltár közeli első sorok egyikében Sergio Sánchez ült, a Buenos Aires utcáin papírgyűjtésből élő szegények (cartoneros) egyik képviselője. Más alkalommal egy vatikáni audiencián szót emelt a gyermekek kizsákmányolása ellen, rabszolgaságnak bélyegezte a gyermekmunkát, és leszögezte; "A világon minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy játsszon, tanuljon, imádkozzon, családban és harmonikus, szeretetteljes környezetben nevelkedjék.. A felhőtlen gyermekkor teszi lehetővé a gyermekeknek, hogy bizalommal nézzenek a jövőbe"
Mutyiországban a nemzeti vécésnéniig végrehajtandó vezetőcsere keretében, a rosszlány (EMMI) hírébe került minisztérium egyik alpillére, bizonyos Soltész, átszervezés címén utilaput akar kötni Molnár László igazgató lábaira, mert neki mint szociális, család- és ifjúságügyért felelős aparcsiknak erre lehetősége van. Az állítólag menesztendő vezető 23 éven keresztül a szakma támogatása és elismerése mellett töltötte be a posztot (TEGYESZ =Fővárosi Módszertani Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat). Mint köztudott a lelkész úr vezette minisztérium nemcsak nemesítetlen rózsáiról, hanem brilliáns kitüntetési gyakorlatáról is hírhedt, most újabb gyomnövény sejlik fel a gondos főkertész (nem legfőbb, annak csak a barátja) háztáji gazdaságában. Az új TEGYESZ vezetőjelölt neve a Cseppkő utcai gyermekotthonban két évvel ezelőtt történtek miatt lett sajtóismert, amikor a primátusa alatti -otthonnak csak viccből nevezhető- intézményben két tisztázatlan haláleset és pedofilia-gyanús ügy robbant ki. A védtelen, krisztusi és ferenci szeretettől megfosztott kicsinyek életkörülményeire az ombudsman is felfigyelt, és több vizsgálatot indított. Az adatgyűjtés indoka:"a gyermekekkel szembeni durva verbális agresszió, valamint a fizikai bántalmazás gyanúja"volt. 2011 áprilisában Szabó Máté hivatalosan is megállapította, hogy az otthonban sérülnek a gyermekek jogai. Novemberben egy bejelentés ismét megpiszkálta a legkiszolgáltatottabbak védelmére is felesküdött ombudsman lelkiismeretét, újabb vizsgálat: "a vezető bevett nevelési módszere a verbális agresszió" témakörben.
Na, itt tartunk, és ezenkívül: csaknem félmillió gyermek éhezik , és az ENSZ Gyermekalapjának véleménye szerint: valamilyen szempontból minden második gyermek nélkülöz idehaza, leginkább a kicsik szociális szükségletei vannak veszélyben. A kétharmad jóvoltából az árvácskák megint megszokottá válnak a vidéki tájakon.
C.S. Lewis szerint " a sátán legnagyobb modernkori cselvetése, hogy elhiteti, nem is létezik", de ezt egy lelkész nálam biztosan jobban tudja.