Amikor Gyurcsány kilépett a III/II-es kémelhárító Medgyessy könnyedén átléphető árnyékából, sok mindent nem tudtunk még. Nem tudtuk, hogy Medgyessy 100 napos rezsicsökkentő programja a pénzügyi-gazdasági világválsággal találkozva, a csőd szélére taszítja az országot, és azt sem tudtuk, hogy a lemondását -a fidesz frakcióvezetői szereposztásának megfelelően vicsorogva követelő-, különben szelídlelkű Pokorni, apja III/III-as ügynökmúltjának napfényre kerülése miatt -a dantoni jóslásnak megfelelően- követni fogja. Azt sem sejtettük, hogy Gyurcsány nemcsak testmagassága miatt fog Orbán fölé magasodni, hanem több millió választópolgár előtt a 2006-os TV-vitában megsemmisítő vereséget is mér a legyőzhetetlenre, aki ezt mentálisan soha nem lesz képes feldolgozni, és politikai ellenfeléből démonizált ellenséget fabrikál. Nem gondoltuk, hogy a restaurátor-csapat ilyen ügyesen kifordítja az öszödi kisködmönt, és a déli harangszóba kódolt "Gyurcsány hazudik" szlogen segítségével kamatos kamattal revansot vesz a várakoztatásért. Nem hittünk a szemünknek, hogy a sukoróügyként elhíresült szappanbuborékot hányszor akarta hőlégballonként felreptetni a kétharmad üres szájú pitbullja. Azt meg végképp nem álmodtuk, hogy a DK-n kívüli demokratikus ellenzék, előbb tán tömegpszichózis, majd félreértelmezett szavazatoptimalizálás miatt maga próbálja fenntartani az egyedül Kávénak kedvező karantént.
A tömegpszichózis alá magyarázatként majdnem belinkeltem Karinthy Frigyes Barabbás című novelláját,de aztán belém nyilalt, hogy a Jóisten se mossa le rólam, hogy Gyurcsányt istenítem, pedig távol áll tőlem. Emlékszem, miniszterelnöki expozéja után az volt az első benyomásom, hogy úgy beszél és gesztikulál, mint egy kiugrott pap, aki állandóan a szószékre képzeli magát. Kormánya vezetőjeként szocialistának liberális, liberálisnak szocialista volt,magának nem lopott, vagy mert már gazdag volt, vagy mert becsületes. Káderpolitikájára (egy-két kivételtől eltekintve) a katasztrofális jelző sem tűnik túlzásnak. Persze ebben nem kis részt vállalt az egyre meghasonlottabb szabad madár is. Nemcsak híres videóján táncikált, hanem a kormányzati politikája kis túlzással havonta változó prioritásai között is. Tán taktikai okokból, tisztítatlanul engedte felszínre a szennyes politikai buzgárokat, hogy ezáltal reális veszélyforrássá változzanak. Természetesen az igazi balhékat jobbról szervezték; kordontalanítással, TV-székházostrommal, Kossuth téri persistáló tüntetőkkel. Ha elnézzük az akkori lenge magyarba öltözött, kerti locsolókocsikkal felszerelt rendőrséget, és a mai "páncélvitézeket", nagyon sok mindent megérthetünk. A múlt biodíszletei, csavarkulcsszorítói, Kossuth tér-trágyázói jó eséllyel indulhattak napjaink "fogd a pénzt, és fuss" mutyipályázatain. Gurcsány miniszterelnökségről való lemondása, az azt követő méltatlan huzavona, majd a pártelnökség meg-, majd meg nem tartása nem szolgálták image-ának építését. Ha akkor (persze a ha akkoroknak nincs kipróbálási lehetőségük) a gazdasági világválság közepén Kávé került volna hatalomra -a szakértői kormány helyett-, tán nem lifegne napjainkban kettéhasított paraszthajszálon a demokrácia.
A fülkeforradalmi rajttal kezdődött, és azóta is tartó történelmi visszafutásban a demokratikus ellenzék sorainak mihamarabbi rendezése létkérdés lenne. A DK-t megalapító ex- miniszterelnök első figyelemreméltó lépése annak tisztázása volt, hogy az elkövetkezendő választásokon nincsenek miniszterelnöki ambiciói, és ezt az elhatározását az elbaltázott kormányváltó hangulatú bohócforradalom után is megtartotta. Pártja feladataként az ellenzéki szavazatok optimalizálását, az emberek fásultan leereszkedő szempilláinak felnyitogatását tekintette a demokrácia helyreállítása érdekében. Az avasi családlátogatás számomra még necces volt, de az előregisztráció sötét mélységeire a közfigyelmet felhívó parlamenti sátorozás és az Országházat körülölelő élőlánc már igazi win-win szituáció volt; nyert vele a DK és vezetője és nyert a demokrácia is.
A mutatóba megmaradt szabad médiában rögtön elkezdtek kárálni a hajdani barátok és talpnyalók, a gyurcsánytalanításra felesküdött, média szereplési lehetőséget kereső civilszervezetek, a csak a 2018-as választásokra kacsingató fideszközelinek tűnő jobb-balolddali LMP, hogy miért nem lép Gyurcsány eggyel hátrább a végső közös siker érdekében. És Gyurcsány hátrább lépett, helyette pártja nevében az alelnökök, leggyakrabban Vadai Ágnes nyilatkozott. Okos politikai döntésnek bizonyult ez is. Szélesebb rétegek számára is megnyerő külső, kitűnő kommunikációs készség, villámgyors debattőr-tehetség. Az újabb hiteltelenítés, népszerűségfúrás nem is maradt el. De ezúttal sem jobbról! Gyurcsánynak pedig elege lett, a látszólag esélytelenek nyugalmával ismét maga fejti ki véleményét mindenről. Letisztult, ha kell szenvedélyes, ha kell, tárgyilagos stílust használ. Nem lehet nem odafigyelni rá! Rossz politikussal szép hazánkban Dunát lehet rekeszteni, most majd eldől, hogy magyar, utolsópárelőrefuss politikustársait elhagyva államférfivá növi-e ki magát. Most majd meglátjuk, hogy a hatalomba bódult Kávé joggal véste-e még ifjúliberális korában agyába a Gyurcsány nevet. Hogy valóban jön, vagy végleg megy. Hogy nekünk, demokratáknak van-e minderre időnk?
Ismerünk a történelemből egy nagy államférfit, aki az első körülötte lévő összeomláskor még megbukott, utána pártot váltogatott (persze elveket nem), és hazájában megvédte a demokráciát. Nem, nem focizott, hanem írt és festett. Vajon Gyurcsány tud festeni?
