„Nagyon erős közösségépítő szervezetek voltak Magyarországon az elmúlt száz évben, ami nemcsak megbecsülésre érdemes, hanem továbbfejlesztésre és továbbgondolkodásra is... legyünk büszkék arra, hogy az európai alkotmányok történetében először kerül be a biológiai sokszínűség védelme egy alkotmányba." Ezeket a szavakat Lukács Tamás, az országgyűlés emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke mondotta Szilvásváradon. Van mit tanulnunk a zsugorodó kétharmadtól! Még hogy fejétől bűzlik a hal! Ez a szellemiség a bizonyítéka annak, hogy Lukács képviselő pusztán agybotlásból tette felelőssé honunk lányait, asszonyait azért, mert férfitársai között több a hajléktalan, és a világért sem azt akarta sugallni, hogyha a magyar nők széles szoknyájuk alá rejtenének minden bántalmazást, megaláztatást, akkor a nemek közötti arány a hjléktalanok között kiegyenlítettebb lenne.
A KDNP oszlopos tagja mindig kiáll a keresztény értékek mellett, hozzászólásaival egyértelművé teszi a jézusi tanítást: „Amit eggyel tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek”. Szemem előtt megjelent a szilvásváradi, függetlenekből és jobbikosokból álló képviselőtestület, különösen a helybéli doktor úr, aki úgy aggályoskodott a meghozandó egyhangú döntés előtt, hogy a világ minden mocskát a mikrofonba hányta; összemosta a milliárdos eu-s támogatással esetleg odaköltöző értelmi fogyatékos emberek okozta "kényelmetlenséget" az ózdi -fogyatékossággal nem rendelkező- cigányok városba költöztetésének problémájával, majd hippokráteszi esküjét meggyalázva még sommásan minősítette is a falu utcáján -lelki szemei előtt- kézenfogva sétáló fogyatékos embereket; "Hát, mit mondjak, nem szép látvány."
A csodaszép fekvésű, kétezer lelket sem számláló falunak két temploma is van, egy a keresztényeknek, egy meg a keresztyényeknek, vagyis egy katolikus és egy református. Ide járnak egymást mustrálni az emberek vasárnaponként. Az inkriminált önkormányzati ülésen Szaniszló László polgármesternek (nomen est omen) eszébe sem jutott megemlékezni kápolnájuk névadó szentjéről, Borromei Szent Károlyról, aki a szegények, betegek istápolásával, vagyonának közöttük való szétosztásával érdemelte ki halála után alig három évtizeddel szentté avatását. "A járvány idején megfogadta, hogy ha az Úr véget vet a szenvedésnek, hálából elzarándokol a franciaországi Chambery-be, ahol a híres leplet, az egyház egyik legnevezetesebb kegytárgyát őrizték. Azidőtájt meglehetősen viszontagságos útnak számított az átkelés az Alpokon, ezért Emanuele Filberto herceg, aki meg akarta kímélni Károlyt az ezzel járó törődéstől, Torinóba vitette a leplet, amelyet azóta hívnak torinói lepelnek".
Ez a lepel a hívőknek Krisztus feltámadását hirdeti, annak igazságát, aki azt hagyta ránk örökül: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!" A leplet ne keverjük össze a Lukács Tamás-féle ráncos szoknyával. Amaz nem takar el semmit. Ja, majd elfelejtettem, az országgyűlés emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnökétől vett idézet valóban Szilvásváradon hangzott el, de 2011-ben, egy kutyakiállítás méltatásakor.