Október 22-én Budapesten a belvárosban volt dolgom, amikor megdöbbenve tapasztaltam, hogy az Operaház környékén az egy négyzetcentiméterre eső rendőrök száma, meghaladja a mostanában orvul támadó imperialista harlekin katicabogarakét, és ez csak a láthatókat jelenti, mert ahol ennyi egyenruhás van, ott a TEK sem tétlenkedik, nem beszélve Pintér elitegységéről a KÉR-ről, akik soha nem akarnak lemaradni az előbbiek mögött. Kezdtem rosszul érezni magam, mert tudtommal Sárkányölő Szent György napja áprilisban van, akkor hová tolong a sok rendvédelmis? Nehezen megszerzett parkolóhelyemnek még nem is örülhettem igazán, amikor egy közteresnek látszó egyén jóindulatúan spórolt pénzem nagysága felől érdeklődött, mondván; ezekben a devizahiteles időkben reméli eleget tettem félre, hogy a kerékbilincset, az elszállítást és a büntetést is gond nélkül ki tudjam fizetni, mert sokba lesz nekem, hogy Kávé ma este Zeneakadémiát avat.
Megköszöntem a felvilágosítást, hazarohantam, szépen felöltöztem az ünnepi eseményre, és mivel az Új Színházban és az Új Nemzetiben hozzá vagyok szokva, hogy szinte ingyen is szíves invitálást kapok az aznapi előadásokra, elindultam, hogy Kávéval együtt örülhessek a kakasülő hátsó sorából. Naív voltam, mint a Zeneakadémia mecénácai -önzetlen segítségükkel még a felújítás előtti időkben hozzájárultak az intézmény életbenmaradásához-, akiket e-mailben kértek meg, hogy meghívásukat tekintsék érvénytelennek, mert az este kiemelt kormányzati eseménnyé lépett elő. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! ...! Isten véletek! Persze én se jártam másként, hiába mondtam, hogy Kávé sajtósa vagyok.
Így a nagyívű nyitóbeszéd tartalmáról a beépített árulóktól és a médiamunkásoktól értesültem. Kávé kormánya élén oly sokat tett a magyar kultúra szétveréséért veretessé tételéért, hogy indokolt volt a zene dicsérete előtt leszögeznie, hogy a "művészet nem pénzügyi tehertétel, inkább erőforrás", aztán még olyanokat mondott, hogy a "zene nem luxus", no meg: "sajátos érzésvilág", "magyar önkifejezés" -csizma már az asztalon- "a magyarok titkos kódja", "tehetség, alkotóerő, szabadságszeretet." Többször rákérdeztem, de a hála és köszönet szó nem szerepelt a felsorolásban, ahogy az sem, hogy a több mint két évig tartó felújítás 13,2 milliárdos költségéből 11,8 milliárdot az Európai Unió fizetett, tartva a magyarországi beruházások megszokott 97%-os támogatását. A Kávé által ismeretlen hála és köszönet szavak helyett viszont akadálytalanul bukott ki a száján a Zeneakadémia 13 milliárdos újraálmodása kapcsán a "megértettük és teljesítettük kötelességünket" szókapcsolat. A patyomkin orgonasípok előtt megtartott, patyomkin demokata beszéde után következett a koncert. Erről sokat nem sikerült megtudni, vélhetően keveseket érdekelt. Azt tudjuk, hogy Bach, Bartók, Beethoven, Dohnányi, Liszt művein kívül magyar népdalok hangzottak el. Azt is tudjuk, hogy Fischer Iván nem szerepelt az est dirigensei, Schiff András ugyancsak hiányzott az ünnenség zongoraművészei közül. Az Akadémia rektora jól teljesített, méltó jutalma már vár rá az előszobatálban. Reméljük, és tegyünk érte, hogy 2014 után egy másik Dohnányi is megjelenjen a koncertpódiumon, és akkor boldogan hallgathatjuk vezényletével Beethoven VII. szimfóniáját.
