Nem törhetünk pálcát az egész egyház felett, mert Kiss-Rigók vannak a soraiban. Pálcát törhetünk az egyház felett, mert a Kiss-Rigók püspöki rangban kúszálják Jézus csűrét? Brehm segíthet eldönteni: "A feketerigónál, melynek lénye ily rövid idő alatt oly feltünő átalakuláson ment keresztül, ez az átalakulási folyamat valószínűleg még nem fejeződött be, némely helyen egy részük talán rossz tulajdonságokat is elsajátított, de azért e velünk szemben bizalmas énekesek egésze felett mégsem törhetünk pálcát."
Nem tudom.
De ezen ornitológiába bujtatott moralizálás után nézzük a tényeket. Hogyan fütyül ez a madár? Még 2006-ban egy tv-műsor Kiss-Rigó álítólagos ügynökmúltjával foglalkozott, annak Ungvári Krisztián által prezentált beszervezési kartonja alapján. A Sághy Mária által vezetett bíróság 2009-ben kártérítésre kötelezte a TV-t, az Ungvári-cikket közlő Élet és Irodalmat és a történészt is. A felmentő ítélet a tartótiszt tanúvallomásán alapult, aki azt állította, hogy soha nem jött létre a beszervezés (a beszervezést egy tartótiszt mikor is ismeri el el, elgondolkodtató), csak előre dolgozott, és mivel Rigó is azt fütyülte, hogy ő bizony soha, tiszta sorrá nyilvánítódott az egész. Azt az érdekes mellékkörülményt, hogy a kicsi madár maga énekelte el, hogy évek óta tud a karton létezéséről, mégse jelentette fel az őt dehogyistartótisztet az illetlen szorgalomért, nem vette figyelembe senki. A részleteket valóban érdemes utólag is áttanulmányozni. A birói ítéleten Erdő Péter bíboros annyira meghatódott, hogy Várszegi Asztrik 4 éves kínlódása után, melyet a hercegprímás által -százezer (sic!) forinttal- létrehozott, egyházi ügynökmúltakat vizsgáló egyesület élen töltött, az új megbizatást a feltáró-lezáró szervezet vezetésére Kiss-Rigó vehette át! És még vannak akik Erdőt savanyú, humortalan emberként írják le.
Kávé maga sem sürgette soha az ügynöklisták nyilvánosságra kerülését, Simicska meg körbedelejezte őt az érintettség vádjával. De csak a nagyon elvetemültek gondolhatják, hogy annak a barátságnak, amit a Kedves Vezető táplál a püspök iránt, ez a nemlétező hasonlóság lenne az alapja. A férfibarátság eme szép hajtását bőven megalapozhatta a püspök fociszeretete, melyet -többek között- a felcsúti Pancho Aréna Vip páholyában állandósított helye is bizonyít. Ha hozzátesszük, hogy a stadionépítő szenvedély is közös bennük, tudom, hogy az olvasónak a könnye is kicsordul.
Persze a püspök fő érdemszerzése -ami a keresztény hitben fontos napi cél- Istennél Kávénál a menekültválság idején tanúsított magatartása volt, amikor a gyűlölet és a félelem magvainak elhintése megkezdődött a hazai szívekben. Alérdemként tarthatjuk számon a pedagógusok pénzének elirányítását, mely jócselekedet szintén az általa irányított egyházmegyében történt. A főpap menekülőkkel kapcsolatos kijelentései szerencsére nem szültek elsimíthatatlan konfliktust az Orbán család másik bizalmasával, Lehel László atyával, akinek ügynök múltja úgy kifénylett az ocsúból, hogy a tagadásnak értelme sem lett volna. Így hát Lévai Anikó gyakori kisérője a közkivánatra mégis visszaülök a vezető pozíciómba módszert választhatta csak, méltán számítva az átlagember áldásos feledékenységére.
De csak egy leheletnyit tértünk el a témától, mert most jön a java. A java a jutalom! A kicsi rigó szép énekével kiérdemelte, hogy "ingyen kapta meg tavaly az ország legnagyobb üdülőközpontjaként számon tartott, 17 milliárd forintra becsült értékű, egyidejűleg nagyjából 2 ezer vendég fogadására alkalmas parkos területet a Szeged-Csanádi Egyházmegye fennhatósága alá tartozó alapítvány az államtól, a szintén méretes fonyódligeti gyerektáborral együtt." A fenntartás sem okozhat gondot, amire további 26 milliárd lett előirányozva. A hátrányos helyzetű kárpátmedencei nebulók a strandolás mellett a kormány szándéka szerint hazafias nevelésben is részesülnek majd. És ahol úgy repkednek a milliárdok, mint Mózes idejében az éhező válaszottaknak a manna, ott az önzetlen irányítók sem járhatnak rosszul. Ezen elv alapján bérelhetett Hornyák Tibor alapítványi főtitkár úr napi 110.000 forintért luxuskéglit a táborral srévizavé, hogy onnan intézhesse felelősségteljes ügyeit. Nála a gyorsaság nagy erény, így nehézkesebb földi adottságait helikopteres repüléssel is képes volt kompenzálni, ha a rábízottak érdeke megkövetelte. Első pillanatra úgy tünt, hogy a gyerekzsivalytól való ilyen méretű elhatárolódás a fideszes atyák ingerküszöbét is eléri, legalábbis erre engedett következtetni Budai Gyula sajtótájékoztatója, aki botorul elfelejtette, hogy nem ő, hanem Balog lelkész van pertuban a Jóistennel. És ő fentről oly hangokat vélhetett hallani, hogy ott, ahol államtitkárának fia intézi a táborvezető bizniszeit, ott a magasságosnak nem tetszik, ha zaklatják az ügyeket. A bérlés magánügy, a fizetés összegéhez semmi köze. Egy családapa spórolni és imádkozni is képes. Aztán az ilyen melegben ki tudja honnan jött a hang. A Cinege utca is elég magasan van.