Abcúg elnevezéssel indítottak online lapot az "origo árvák". A főszerkesztő Tóth Sára, és munkatársainak többsége is volt origós. Richard Field amerikai üzletember a nonprofit hírportál egyik megálmodója a befektetők nevében körvonalazta az oknyomozó média létrejöttének okát: ők a lapot a magyar demokráciába való befektetésnek tekintik, mivel véleményük szerint a szabad és független sajtó, valamint a jól szervezett civil egyesületek jogállamban nélkülözhetetlenek. A főszerkesztő szavai szerint "lapja nem lesz sem kis 444, sem kis index, hanem leginkább riportok, elemzések és sok társadalmi nyomor-lefestés lesz olvasható benne".
Nálam hamar felkerült a napi átfutnivalók közé a portál, de igazi kalapemelést a mai, Belvárosi Polgári Szalonról szóló tudosításuk váltott ki belőlem. Ez az a hírhedt naftalinszellemű hodály, ahol anno Kerényi -Vidnyánszky hallgatása mellett, és két tucatnyi vihogó matróna jelenlétében- egy jót buzizott az einstandolt Nemzeti Színház kontójára. Na, a nívó azóta sem emelkedett, csak most kérdezz-felelek játékot is játszottak Varga Szégyentelen Mihály és Rogán Rózsadomb Antal részvételével. Az abcúg érdeme, hogy több oldalnyi letehetetlen mancs cikk sem tudta volna úgy visszaadni a "nincs már lejjebb" érzést, mint az egyik hallgatóval folytatott párbeszéd pontos idézete:
"– K: Martin Schulz gyűlöli Orbán Viktort, mert látja, hogy Orbán kiválóbb ember nála. Ezért mindent megtesz, hogy Navracsics Tibort megbuktassa. Ki tud-e állni így Navracsics Tibor a kereszténységért, az alapértékekért?
V: Mindig kiállunk, harcolni fogunk, akkor is, ha átmenetileg egyedül maradunk a többi tagállammal szemben. Nem kell megijedni, Krisztus urunk is egyedül volt az elején.
– K: Úgy érzem, 2010 óta áldás alatt van az ország. Ez folytatódhat-e?
V: Igen. De el kell menni szavazni, mert az ördög sosem alszik". (a narancssárga nem véletlen)
A szégyen nem szegény, sajnálnivaló K-é, hanem Vargáé. És én újra kérdezem, meddig tűri még mindezt a Magyar Katolikus Egyház? Meddig hallgat még Erdő Péter bíboros? Meddig lehet még politikai céllal Krisztust káromolni? (Isten nevét hiába ne vegyed!) Meddig ad biankó csekket a magyar egyház ennek a kis antikrisztusnak, cserébe a júdásezüstökért ("akit megcsókolok, az lesz ő Mt26") A burkolt, vagy sokszor nagyon is nyílt hozsanna nélkül régen rájött volna a földjét vesztett vidék népe, hogy mi folyik itt.
A szobrok és a festmények még a Názáretit ábrázolják a templomokban. A politikai beszédekben egyre gyakrabban keveredik Kávé személye és a Megváltó. Isten és a templomok legfőbb szolgái közül is sokan eltanulták a kétfenekű szónoklatot. Most már a papagájkommandó is ezt habonyizálja. Down with him!
Marc Chagall: Fehér keresztrefeszítés