A Papp László Sportarénában tartott budapesti "István, a király" előadás bebizonyította, hogy Vidnyánszky túl korán remélte 10 perc előadásrápillantás után lajbizsebbe dugni az Alföldi rendezte rockoperát. Bár a kirobbanó tehetségű Stohl Andrásból a fővárosi előadás után sem lett Pavarotti, a szereplők hangminősége jelentősen javult, és a Szörényi által is inspirált rendezői koncepcióra továbbra is mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nemzetellenes, sőt meg merem kockáztatni, hogy éppen a rendező lángoló hazaszeretete az a hajtóerő, ami a kultikussá vált, szövegében és zenéjében sem kiemelkedő művet igazán mindnyájunkhoz szólóvá tette. Az már csak trágyalé a tortán, hogy kiderült, az RTL stábja az első főpróbán vette fel a TV-ben leadott előadást, amikor a művészek még a nagyszínpad és az ének összehangolásával is küszködtek, mert előtte a dalokat más helyszínen próbálták. A premierig hozzáértő korrepetitorok segítségével legalább annyit fejlődtek, mint az X-Faktor hallhatatlanjai adásról adásra. Ezt a témát most csak azért bátorkodtam újra szóba hozni, mert világosan megmutatkozik ismét a sötétség -mondhatnám Feketeség-, és az is kitetszik, hogy Mutyiországban a művészi teljesítmény értékelése (is) a központi érőtérhez, vagyis a Kávéhoz viszonyulás alapján döntetik el, legalábbis bizonyos koncentrikus, lefelé mélyülő körökben.
Ezért vannak kétségeim Eszenyi Enikő szinidirektori újrázása ügyében. Kihívója ugyanis nem más, mint az a magasztos férfiú, akit a szekrényből kilépő felszarvazott férj szerepköréből a szolnoki színház igazgatói székébe röpített a háttérücsörgés. Aki 70 éves korában elég erőt érzett magában, hogy a "csengetett mylord" vígszínházi múltra hivatkozva esetleg lerombolja a főváros egyik legkarizmatikusabb színházi műhelyét. Akinek nem mondják a kiskávék -a kávéi akaratnak megfelelően-, hogy "ebben a korban Uram/Hölgyem?", mint a bíróknak a kórház- és iskolaigazgatóknak.
Első direktori kinevezésének története sem sok jót ígér; a méltán országos hírnevet szerzett Szolnoki Szigligeti Színházhoz annyi köze volt, hogy egyszer meghívták vendégszereplésre. A 2007-ben meghirdetett igazgatói állást első körben Rátóti Zoltán nyerte volna el, de ő visszavonta pályázatát. A visszavonás előzménye a korabeli híradások szerint az volt, hogy Szikora János a szakma és közönség által is nagyratartott rendező, aki a pályázat lezajlásáig az igazgatói posztot is betöltötte, színjátéknak nevezte a városházán lezajló szavazást, és pályázatát érvénytelenítette. A színész önkéntes visszalépése után azonban új helyzet alakult ki: Szikora elnézést kért az városvezetőktől, és mégis beadta pályázatát. Ám ekkor országvilág csodálkozására a város fideszes polgármestere Szalay Ferenc személyesen felkérte Mérges Békát a Vízipók-csodapókból, hogy adja be pályázatát. A színházi szakma felhorkant, és nyílt levelet fogalmazott meg az éppen zajló pécsi színházi találkozón (POSzT), tiltakozva, hogy a kulturális bizottság figyelmen kívül hagyta a szakmai kuratórium egyöntetű állásfoglalását. Az ügy kapcsán a polgármester mélyenszántó filozófiai eszmefuttatást tartott a farokról és a kutyáról, és a közgyűlés vezetésével megerősíttette a nagy ho-ho-horgász alkalmasságát a pozícióra. És mit ad Isten Szalay, 2011-ben Balázs Péter újrázhatott. Nyertesként kompániáját az Aranycsapathoz hasonlította (ez vagy valamilyen más focihasonlat manapság az igazgatói pályázatok -szakmától független- nélkülözhetetlen része), és szólt arról is; hogy mindenki igényét kielégítő teátrum manapság nincs, de ha a többség elvárásának megfelel, akkor már elérte célját. Retrospektíve zavarban vagyok, mert a Nemzeti évadnyitóján ilyen elvárásról a lelkész nem ejtett szót. Balázs méltatásához még hozzátartozik 2012-es Kossuth-díja, melynek indokait érdemes elolvasni, benne van a lényeg: a pizsamástól a rajzfilmekig.
Eszenyi is kerek évfordulót ünnepelhetett 2011-ben, az 50-et, de ő már 2001-ben átvehette a Kossuth-díjat Mádl Ferenc köztársasági elnöktől. Tehetsége napjainkra áttörte hazánk határait, rendezéseit zajos siker kíséri Kínától Amerikáig. Rendszeres vendégrendező Európa nagyvárosainak híres színházaiban. Persze a legnagyobb szerelem a Víg, ide tartogatta és tartogatja szervezői, rendezői, színészi tehetsége legjavát. Nyilatkozza, bízik a folytatásban. Az evidenciákban a nagyvilágban nem bizakodni szoktak, hanem mindenki már jóelőre biztosan tudja.
Évek óta hagyományosan Vígnapot szervez a színház. Ilyenkor a budapestiek és a vidékiek egyaránt élvezik az ingyenes, magas színvonalú szórakozást. Lehet, hogy tavaly Balázs Péter is arra járt. Ha véletlenül valami hívó szót hallhatott, nem kellett volna rögtön magára vennie, de még nem késő!
Ps: Nem baj, ha ez az ára; amit üzen, -ha igaz- az darab nélkül is maga a mephistoi világ.
