Először arra gondoltam, jó lesz in medias res módszerrel rávilágítani arra, hogy a Balog→Navracsics→Kávé által megálmodott oktatás- és egészségügyi rombolást mi köti össze a KLIK és az ÁEEK (GYEMSZI) strukturális tükörforgatókönyvén kívül. Persze mindkettőben jelen van az értelmetlen és káros központosítás, a tökélyre fejlesztett bürokrácia, a terület kártékony kádereinek zsíros álláshoz juttatása, a megfélemlítés és a megalázás. Ezek a WTC-akció nélkülözhetetlen kellékei, de a végcél a két esetben nem egészen azonos. Míg a tanítás kívánt eredménye Madách: Az ember tragédiája című drámája falanszter jelenetében ölt testet (falanszter rendszerű oktatásügy) addig a gyógyítás szándékos lerohasztása egyenesen a temetőkbe torkollik. Hívjuk ezt jobb híján Taigetosz-jelenségnek ((bár a mai szlengbeli jelentésének még a spártai csecsemők vélt likvidálásához sincs köze, pláne nem az idősektől való megszabaduláshoz. A mítosz szerint az idősek legfeljebb ítészek lehettek volna a hajdan volt "vének tanácsában")). A Taigetosz rendszerű egészségügy igazi "gyöngyszem" mellékterméke a nyugdíjrendszerben is fellelhető. Mivel a magánnyugdíjpénztárakba fizetők 3000 milliárdját a Kávé-kabinet rég eltapsolta, a megoldás kézenfekvő volt, "természetes úton" csökkenteni kell az igényjogosultak számát.
Míg az oktatási szférából 100 milliárd hiányzik, ez az összeg a gyógyítás területén 500-600 milliárdra rúg. Tisztában kell végre lenni azzal is mindenkinek, hogy az egészségügy sokak által rég áhított reformja magyarra fordítva hozzáférés korlátozást, ellátás szűkítést jelent. Ahogy az nemzeti kormányunknál lenni szokott, a "reform" a legkiszolgáltatottabbakkal kezdődött. Hatalomra kerülve Kávé és tsai telekürtülték a sajtót, hogy sehol sincs annyi rokkantnyugdíjas mint nálunk, pedig tudták, hogy a különbség abból adódik, hogy más országokban az öregségi nyugdíjkorhatár elérésekor a rokkantnyilvántartásból törlik a beteget, míg idehaza halálukig ugyanabba a csoportba sorolják őket. Ellenzékben még értették, hogy a hazai tragikus morbiditási és mortalitási adatokat figyelembevéve nem sok (sőt!) a kórházi ágy.
A Mihályi-Kóka-Molnár-Horváth-féle ámokfutás egyetlen kézzelfogható eredménye az egészségügyi dolgozókkal szembeni lejáratókampány volt, melynek célja a lakosság orvosokba vetett bizalmának megingatása, és ezek után az akkori USA-beli több-biztosítós rendszer honi adoptálása volt. Hiába intett megfontoltságra a világhírű közgazdász professzor Kornai és a nemzetközi tekintélynek örvendő Orosz Éva, a reformpártiakat hajtotta a privatizációs láz. Akkoriban a húsosfazék körül sertepertélő naívak azt hitték, hogy az utolsó lenyúlható állami vagyon az egészségügyben rejlő 4000 milliárd (a magyar polip bebizonyította, hogy tévedtek, mármint abban, hogy az utolsó lett volna, lehet is újra kezdeni az egészet.) Ne feledjük el, hogy ez időtájt csábítóan dübörgött az ingatlanpiac is. Az MSZP-SZDSZ koalició bukásában, a kétharmados Fidesz győzelemben és az azt követő gyötrelemben ezek a figurák vastagon benne voltak. A ma sokat emlegetett vizitdíj csak jelképes semmiség volt mindkét részről egy-egy nagyobb játszmában. Az USA-ban Obama elsöprő győzelmet aratott az Obama-Care programjával, (ezt nevezhetjük ellen Mihályi-Molnár programnak) és ennek a minden amerikai számára elérhető ellátási formának már korábban is egyik kigondolója és támogatója volt a jelenlegi legesélyesebb elnökjelölt, Hilary Clinton is. Ezen szövetség alapján tudtak olyan jól együttműködni a választási kampányban egymásnak okozott sebek ellenére, ennek alapján lett Obama kormányának tagja a volt first lady. A program megvalósult, a SICKO film vázolta rémálom a felső-középosztály fukarsága ellenére révbe ért.
Itthon aztán 2014-re itt tartottunk, 2015-re pedig itt. A többségnek romló életminőség jutott, a keveseknek a volt pártállami Kútvölgyi és az ÁEK (Állami Egészségügyi Központ), és persze Graz és Bécs magánklinikái. És könyörtelenül jöttek a felmérések: az OECD által vizsgált 34 tagállam közül utolsó előtti helyen állunk a várható élettartam tekintetében (utánunk Mexikó). "Az OECD úgynevezett Better Life indexe alapján a szervezet kimondta, hogy nálunk a társadalmi egyenlőtlenség és a szegénységi ráta drasztikusan nőtt az utóbbi években, 2007-ben még csak a magyarok 6 százaléka tartozott ebbe a körbe (gazdasági világválság), de 2013-ban már 10 százalék fölött volt az arány (a reformok működnek). Az emberek közszolgáltatásokhoz való hozzáférési esélyei is tovább romlottak, nincs pénzük utazni és megugrott azok aránya is, akiknek alig jut ennivalóra."
Magyarország világelső a tüdő-, a vastag-, és végbél-, valamint a szájüregi rákos megbetegedésekben. A gondolkodó ember számára beszédes, hogy nálunk miért éppen ezen szervrendszerek daganatos megbetegedései a leggyakoribbak. Lelki egészség hiánya, rossz táplálkozás, szegénységgel összefüggő kriminális fogazat jut eszembe megfejtésként. Kávé nyugalmat akart az egészségügyben, halálos csendet, de közben persze elköltötték az Eu-tól kapott 480 milliárd forintot, jórészt beruházásokra, gép-műszer fejlesztésre (duzzadtak a csókos zsebek). A működtetésre azonban nem akaródzik többletforrást biztosítani. Hiába mi fújjuk a passzátszelet, azzal az új épületek légkondijai nem akarnak működni. Márpedig többletforrás nem lesz, adták ki a verdiktet.
És lassan rakoncátlankodni kezdtek az egészségügyi dolgozók is. Pedig Kávé számára olyan szépen indult minden. A fővárosi kórházakat puszira átadta a sok pártot megjárt szőke herceg, a hű vazallus. Sőt helyrebillentette egyik fideszpátyolta famulusa baklövését is, aki idő előtt -mint egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes- másfél óra leforgása alatt kirúgta a kétmilliós város kórházvezetőit. Tarlós azonban dr Szentesst a szőnyeg szélére állította, bocsánatot kéretett vele, és nagyrabecsüléséről biztosította az érintetteket. A balgák akkor még hittek a kimondott szó igazában, és kéthetente megjelentek Szócska -forrásaink szerint- kabaréba illő látszategyeztetésein a vidéki igazgatókkal egyetemben. A minisztériumban tartott workshopoknál a segrepacsi játékot is értelmesebb időtöltésnek nevezte másik -névtelenséget kérő- erősen fogalmazó forrásunk, csak az hasznosabb tevékenység, mert utána helyileg javul a vérkeringés, és az eseményről nem adnak ki eredményességről zengő sajtótájékoztatókat.
Közben karácsony időszakában a kórházi management és munkatársaik éjjel-nappal gyártották a GYEMSZI-nek az állami átadás dokumentumait. A vízfej különböző osztályai néha kétnaponta kérték ugyanazt, panaszkodott az előző informátor. A kórházakat ellepték a semmihez sem értő ellenőrök. Karácsonykor az emberek mennyből az angyalt énekelnek, észre sem vették azt, ami történt, és ami az oktatásügyben már korán nagy port kavart. A feladat elvégzése után az igazgatók döntő hányada repült, és jött a B csapat, az egészségügy Felcsút NB III-as megbízható kádereiből. Ezután a szakemberhiányos egészségügyben a legtapasztaltabb, éppen nyugdíjkorhatárt elérő orvosok csak könyörgőlevél megírásával maradhattak a pályán, önkényes vezetői szemezgetés után. Szócska közben folyamatosan égremeresztette a szemét és minden értekezleten megpróbálta lerángatni a Mindenhatót a fellegek széléről, és nyilvánosan megköszönte saját zsenialitását. (Nevét a szakma hamarosan a fakitermelés hívószavaként emlegette.)
Kávé és Balog bosszúságára a rezidensek -Székely minisztersége alatt még támogatott- bérharca sem akart csillapodni, és egyre aggasztóbb méreteket öltött. És ez volt az a történelmi pillanat, amikor Balog páter először (de nem utoljára) elővette nagy szalámivágó hentes kését. Így történhetett, hogy Papp Magor egyszercsak egy 3,7 milliárdos költségvetéssel rendelkező, svájci-magyar egészségügyi modellprogram szakmai vezetői székében találta magát, és érthető, hogy lelkiismeretes munkája mellett már nem volt ideje szervezni a fiatal orvosok fickándozását. Utóda, dr. Dénes Tamás hálapénz ellenes kampánnyal indított Kálmán Olgánál ("ön sem kap jattot"). De azt elfelejtette megemlíteni, hogy a 18 szellemi foglalkozás közül az orvosok az utolsó előtti helyen állnak a bérezésben, és Nickelsdorftól nyugatra minimum tízszeres fizetés várja őket. Dénes dr. ezután sikertelenül próbálta kiütni poziciójából az egészségügyért egyre harcosabban kiálló -a kormányzat és a szakma által sokáig szolgalelkűnek hitt- Éger Istvánt, majd társaival megalapította a Rezidensek és Szakorvosok Szövetségét. A mozgáspálya és a szereplők kicsit idézik a HÖOK legszebb napjait. A szakorvosoknak és a végzősöknek azonban nem kellett Dénes védőernyője, leginkább a lábukkal szavaznak. 2014-es adat szerint több mint 10000-es az orvoselvándorlás, másként tíz kórháznyi orvos hiányzik, és az itthon maradó pályaelhagyók száma is vészesen emelkedik.
Kávé vérnyomásának biztosan nem használt, hogy a nővérek is elkezdtek ébredezni. Döntő momentum volt a feketeruhás nővér megjelenése, aki szembesítette a társadalmat az egészségügyi szakdolgozók megalázó bérével és kiszolgáltatott helyzetével. A gyors karaktergyilkosság visszafelé sült el, a tiltakozás mozgalommá vált, mely azóta is terebélyesedik. A nővérelégedetlenség már a felszínre törésekor tüntetésekbe torkollott, a követelések iránti megértés vélhetően akutan megrogyasztotta a kettes számú államtitkár, Zombor Gábor egészségét, és így gyorsan és önként eltünt a süllyesztőben a Horváth Balázs belügyminiszterre emlékeztető habitusú férfiú.
Most éppen a harmadik államtitkár fogyasztja az egészségügyet, orvosként nem dolgozott, a gyógyítás hazai kínjai nem nyomhatják vállait, koszorúereinek spazmusa csak kenyéradóinak elégedettségén múlik. Első lépései nem túl bíztatóak. Agresszív dilletánst nevezett ki a mentősök fejének, államtitkári cunami sodorta el az egészségügy országos szervezeteinek több vezetőjét, és lehet, hogy a szervezeteket is, de ettől még nem látszik a remény, hogy lesz érdemi javulás az ellátásban. Az ellenzék szerint az ötletelgetést most sem követi cselekvés. Lehet, hogy azoknak az érintetteknek van igaza, akik fásultan azt mondogatják, hogy a rendszerváltás óta még sohasem fordult elő, hogy az egészségügyben ne lett volna rosszabb. Az öregebb szakik undorral vegyes csodálkozással mondogatják, hogy soha nem hitték volna, hogy vissza fogják sírni a gulyáskommunizmus olajozottan működő ellátórendszerét, amikor az egészségügyben dolgozók egyértelmű társadalmi megbecsülést is élveztek. Ma nem lehet túl pesszimistának lenni, napjainkra már a fidesz honlapjáról is eltüntették az ágazatban januárra igért béremelésről szóló szöveget. Télen fűtés és víz nélkül üzemelő kórházról ír a sajtó, a főváros hajdan egyik legjobb kórházában a félelem tapintható, a dolgozók menekülnek a 444.hu szerint. A szegények és krónikus betegek utolsó mentsvárát, ahol még -úgy ahogy- orvosi ellátást és ingyen gyógyszert kaphatnak az út szélén hagyottak, bezárni szándékoznak. Közben Ausztriára, Németországra és Hollandiára hivatkoznak az emberi erőforrásosok, pirulás nélkül. Készül más terv is: az ápolókra bíznák az orvosok munkájának egy részét, miközben ők már csomagolnak. A csúcsminiszter csókkal -na nem, ez még nem jutott eszébe- csak csokkal fogná be a hőbörgő orvosok száját. Közben szervezkednek a jobbítók és a haszonlesők.
A pedagógus tüntetésre megtelt Kossuth téren egymásra találtak a tanárok és az egészségügyisek. "Még kér a nép,most adjatok neki" -hangzott fel időről-időre. Az önkényuralomra veszélyes konstelláció formálódik. A WTC-akció két áldozata együtt már nagyon erős. A hírek szerint a téren ott tüntettek a Raul Wallenberg egészségügyi szakközép és szakiskola kiebrudalandó diákjai is, az őket bekebelező Navracs-féle janicsárképzőből nem volt ott senki. Dávid és Góliát. Jelképes is lehetne. A hatalom kancellárja, Lázár és a Lelketlen Lelkész tárgyalóasztalhoz invitálja az elégedetleneket, mondván: tárgyalni kell.
