Kényszerbagoly

Gesztenyeérés idején egyértelműen olyan érzés kerítette hatalmába a demokrácia híveit, hogy mérhetetlenül alkalmatlan politikusok képviselik közös ügyünket, akik csak maguknak kaparnak. Miután sikerült el'aszni a parlamenti választásokat az utolsó utáni pillanatban létrejött összefogással, nem átallották a flepnis politológusokkal együtt azt hirdetni, hogy a vereség a közös kiállás miatt következett be, és nem azért, mert nem volt hiteles az összekapaszkodás. Ugyanis miközben "összefogtak",  a közös képeken egymásnak szamárfület mutattak és ráléptek a másik tyúkszemére. Jelen liliputi vezetőink  csak annyira akartak minket lelkesíteni, hogy ott maradhassanak az alighúsosfazék közelében, de politikailag ne kelljen tenniük semmit, főleg ne koptassák magukat. A demokráciáért ájulásig lelkesedő pártvezetők azt is képtelenek voltak  felmérni, hogy okkal vagy oktalanul besározott személyük médiaarcként nem használható, árt a közös ügynek. A sajtó egy része  -Kávéfóbia helyett- részletes programokat követelt, miközben a részletes program ordítva adta magát: az orwelli rendszer felszámolása, a fékek és ellensúlyok helyreállítása, a mutyik és einstandolások leállítása. Az elefántcsonttoronyban ülő legfőbb alkotmánybíró kölnis zsebkendőn keresztül fanyalgott, a LejtMenetPártja pedig környezetvédő malommal hajtotta a vizet a néróiániusok mindent elársztó és elpusztító  szennyvízcsatornájába. Aki még kételkedett a legtöbb ellenzéki pártkorifeus impotenciájában, az bizonyítékot nyerhetett azáltal, amit ezek a miskárolók szegény Falussal csináltak  az önkormányzati választások idején.

Ahogy közelednek az önkormányzati választások, úgy kapcsol egyre magasabb fokozatba Kávé szórakoztató kabaréja. Az előadások egyetlen célja az önfelejtett közönség manipulálása, a kívánt végeredmény eléréséig. Belefér ebbe a Várkert Bazár háromszori átadása éppúgy, mint a Lázár kezdeményezte Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívása, az idős Író kitüntetése, és a nemtudomhányadik rezsi-rizsa (mellyel a 3,2 millió szegény nem tud jóllakni), a grippenes, botrányos stadionátadó, és a körhinta Budapesten.

Aki szereti használni a szürke kis sejtecskékek a kemény borító alatt, az régen sejthette, hogy nemzetünk vezetője (volt ez már összevonva is) régen kijelölte mindnyájunk számára a putyini utat, melynek csak hordaléka az illiberális demokrácia tusványosi víziója, lényege az egyszemélyi hatalom, lehetőleg korlátlanul és végeláthatatlanul. Ha a jelzőpóznákat nézzük  érdemes megemlíteni Kávé, Fejtővel való első találkozását éppúgy, mint a korona parlamentbe telepítését követő kövériengedélyes sámántáncot, vagy az egyértelműbbeket: a félázsiai magyarságunkra utalást, a baltás gyilkos elengedését, a paksi szerződéskötést. A pávatáncos ütemérzékét megértve, tán jobban jártunk volna, ha rögtön 2010-ben lefagyasztjuk a Dunát, és  közfelkiáltással királlyá koronázzuk, lett volna némi esélye, hogy megnyugszik Erzsébet és Harald között ücsörögve. Gondolom ebben egyetértenek velem a kehivegzált civil szervezetek is.

Valljuk be, ritka szerencse, ha valaki az évek előrehaladtával külcsínben előnyére változik. Ha a D-209-esből nem is lett Sean Connery, fiatalkori énjéhez képest kritikus szemmel is szívdöglesztő.  Túl a hetvenediken is feljövőben(6) van, ami ebben a Kávét támogató Fekete-Vajna-Kerényi-Szapáry fémjelezte klubban ritkaság, és e társaságban kora is tinédzserkornak számít. Persze, hogy verbálisan az ő szíve is baloldalon dobog, de megtagadná ügynök múltját, ha ezt a baloldaliságot nem úgy juttatná kifejezésre, mint Antonius tette anno Ceasar megöletésekor, vagy az összeesküvők a latin mondásban, melynek tétje a királynő fejegurulása volt.  

Végzetes félreértésben volt -az általam is kedvelt- !!444!!! hírportál, amikor ámulatát fejezte ki, hogy Vujity Tvrtko kollegának két év kellett ahhoz, hogy írásban rögzítse afeletti csodálkozását, miszerint Kávé sajtósa, bizonyos Havasi Bertalan, az általa érzett áhítat okán eltulajdonította a Kedves Vezető által már kihörpintett tartalmú kólásdobozt. Magam is két napot elmélkedtem a nem hétköznapi fontosságú információn, pedig bevallom, már 2012-ben is birtokában voltam a gigahírnek. A sajtóirodát vezető helyettes államtitkár önvallomását autentikus formájában azonban most láttam először. A gondolkoznivaló a vizuális szemrevétel után a végtelen felé közelített. Lehetséges, hogy Bertalan ifiúr félrevezette a sajtó munkatársait, és szenvedélyes alu-doboz visszaváltó valamelyik Tescóban? Ugyan, nem valószínű.

Mindig meg tudja lepni az embert Balog páter. No nem a számtalan államtitkársága bármelyikének kiváló teljesítményével, hisz saját és családtagjaink bőrén érezzük napról-napra, hová süllyedt az az egészségügy vagy az oktatásügy, a szociális ágazatról nem is beszélve. A gigaminisztérium valóban úgy működik, ahogyan egy erőforrásüzemnek kell, szolgáltatja a munkaalapú társadalom nyersanyagát, az embert, megfosztva őt  az elvárható jólét, a tudás és az esélyegyenlőség demokráciákban kijáró jogaitól. Persze aki már vette magának a fáradságot, hogy utánanézzen a miniszter életútjának, tudhatta, hogy a hatalomért, Kávé bizalmi stallumáért régen szögre akasztotta lelkészségét és lelkiismeretét. Akinek figyelmét nem kerülte el az EMMI miniszterének szombathelyi beszéde, az előzetest kaphatott a gazda tusványosi beszédének ideologiájából is. Ezek ismeretében semmi csodálkoznivaló nem volt azon, amikor -nyilvános szerepléseinek számát tán kevesellve- betelefonált a Kossuth rádió agymosodájába, tagadva a cigány/roma  deportálások magyarországi tényét.

Barátságunk Kasszandrával 1989 nyarán kezdődött, amikor a zsúfolt Hősök terén több százezer honfitársunkkal együtt átéltük a karnyújtásnyira került szabadság bódulatát, és hallgattuk a fiatal, zabolátlan Kávé szónoklatát az orosz csapatok kiebrudalásáról. Ugyan értelmiségi körökben akkor már hallani lehetett valami olyasmit, hogy '89 december 2-án Máltán létrejött egy  megállapodás, melyben a nagyhatalmak megegyeztek  Kelet-Közép-Európa jövőjéről, de a beszéd így is mindenkit magával ragadott hiteles,bátor mondatai miatt, melyek olyan benyomást keltettek, mintha az ifjú demokrata maga kergetné ki az oroszokat. "A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni"-harsogta. Hívsz Te még minket  félázsiaiaknak is, akik  vezetőre szorulnak, viszel Te még minket Putyin ölelő karjaiba, paksolsz Te még az orosz titkosszolgálattal -suttogta Kasszandra. Szavait elnyomta a taps, később kimosta emlékezetemből a sok finom pohár bor, melyeket Nagy Imre tiszteletére, a szabadság és magunk ünneplésére kihörpintettünk.

Kapitális önleleplezést valósított meg a Kávé-rezsim a július 19.-ei éjszakai sompolygással. Immár nemcsak a giccshalmaz szoborkompozíció hirdeti torz, történelemhamisító eszmerendszerüket, hanem az éj leple alatti helyszínreszállítás és felállítás is rámutat az egész  lopakodó diktatúra lényegére. A Kedves Vezetők világszerte mindenhez értenek -így van ezzel a miénk is- és sajnos ritkán párosul saját omnipotens küldetéstudatuk némi szép-, avagy arányérzékkel.

Így kaphatott közbeszerzési pályázat nélkül  megbizatást - nemzetgazdasági érdekből- a szoborfarigcsálásra Párkányi Raab Péter, aki rátermettlenségét a Nemzeti Színház szobrainál már bizonyította. Az esztétikai ficamnál azonban fontosabb a kompozició által sugalmazott üzenet, mely egyértelművé igyekszik tenni Magyarország áldozatszerepét a német megszállókkal szemben, elleplezve és meghamisítva a történelmi tényeket: Magyarország proaktív szerepét a deportálásokban, szégyenteljes közreműködését az II.világháború borzalmaiban. A kalaptörvény (egyrészt mert annyit ér, másrészt mert sokan ezért vették a kalapjukat) preambulumának politikai kiagyalói  a szabadság-téri műremekkel igazolnák az 1944-1990-ig terjedő időszak szuverenitás nélküli állapottá nyilvánításának létjogosultságát, és a 44-et megelőző, előkészítő Horthy-éra szerecsenmosdatását.

Szabadságom néhány hete alatt megnéztem, hogy tőlünk nyugatabbra tényleg annyira rothad-e a kapitalizmus, mint ahogy Kávé és a hajdanvolt fiataldemokraták szagolgatják helyettünk Brüsszelben. "Haldoklik, haldoklik, de szép halála van" állapítottam meg lakonikusan ismét, mint annyiszor az elmúlt évtizedekben. Az agónia külső jelei ugyanúgy nem észlelhetőek odaát napjainkban sem, mint anno a szocializmusban, amikor a halhatatlan Salamon Béla összegezte (lásd az előbbi idézetben) a dolgozói továbbképzés szakik által levonható végkövetkeztetését.

Valószínűleg senki sem emlékszik arra, amikor Rapcsák képviselő személyi titkára először belépett a Parlament épületébe, és rácsodálkozott a főnöke számára átalakított kettősülésre, -mert Rapcsák nagy ember volt- miközben arra gondolhatott, mint azóta annyiszor, hogy "mindenki annyit ér amennyije van". Ha a vásárhelyi Kis-Buddha egymaga kettőt ülepelt ki az országházi karszékekből, ő ennyivel biztos nem éri majd be. És lőn.  Mára már a miniszterelnökség kiskirálya, Kávé jelenlegi legfőbb bizalmasa, és nem mellesleg 8300 milliárd forint elosztásának irányítója. Hozzá tartozik  a kormányzati koordináció és a kormányzaton belüli politikai és szakmai irányítás, az uniós pénzek felügyelete, és az ő tárcájához került a vidékfejlesztés is. Sajna egy picike piros pötty akad makulátlan jellemén, de  azt is büszkén vállalja; szenvedélyekkel sújtott ember! A leszokás nem könnyű -nyilatkozta-, még várat magára. Vagy valami ilyesmit mondott  a 23 milliós csehországi fácánlövészeti botrány kirobbanásakor. Üstökösként szárnyaló karrierjét ámulva az idők folyamán  más irányú szenvedélyeivel is megismerkedhettünk.